Kollégiumi közgyűlés 2024.02.01

Február első napját kollégiumi közgyűléssel köszöntöttük. Az egybegyűlteket Győri Mátyás, a DT elnöke köszöntötte, majd beszámolt az első félévről.
Rajna Olivér tett fel kérdést az étkezéssel kapcsolatban a kollégiumvezető úrnak, aki természetesen válaszolt rá. Válasza után röviden ő is ejtett pár szót az első félévi eredményekről, majd elismerésben részesített három kollégistát.
Nevelőtestületi dicséretet kapott Lányi Milán (W10C) kitűnő tanulmányi eredményéért.
Példás kollégista címet Kaló Imre (W9K) kitűnő tanulmányi eredményéért és közösségi munkájáért.
Cseh Szabolcs (W10B), tizenötödikként a kollégium történetében, kiérdemelte a Kiváló Kollégista címet, több éven át tartó kitűnő tanulmányi eredményéért és közösségi munkájáért, a barkács-kör tagjaként végzett tevékenységéért. 
Gratulálunk Nekik! Reméljük a következő alkalommal még több diákot jutalmazhatnak.
 
A poszt a Kolexpress Facebook oldalán: Kolexpress
 

Wigner Kollégium - 50 éves jubileumi ünnepség

A Wigner Kollégium fennállásának 50. évfordulóját ünnepeltük november 16-án.

A nyitó ünnepi dallamok után Kiss Ferenc kollégiumvezető üdvözölte az egybegyűlteket, majd Varga tanár úr tartott előadást a koli 50 évéről.

Ezután Bulejsza József, aki 26 évig irányította a kollégiumot, emlékezett vissza.

Ezt követően régi kollégisták írásaiból olvastak fel kollégistáink: Farkas Zsombor, Fehér Marcell, Kaló Imre és Rajna Olivér.

Az egykori kollégistáink írásai után a "régiek" citeráztak még.

Kiss Ferenc zárszava után a kolisok a szobáikba vonultak, a meghívott vendégek megtekintették a folyosón lévő kiállítást, majd az előtérbe vonultak. Itt felavattak egy emléktáblát és egy új Ducsai tanár úr által készített és ajándékozott festményt. Majd a társalgóban a fenntartó mondott pohárköszöntőt, s volt egy kis állófogadás, ahol Leitner tanár úr diákjai segédkeztek.

A kolis vacsora kicsit csúszott, de finom volt!

Kollégiumi felvételt nyert tanulók névsora

A 2023-24. tanévre az alábbi tanulók nyertek kollégiumi felvételt (névsor a csatolt fájlban).
Pótfelvételi eljárásra 2023. augusztus 21. és 24. között nyílik lehetőség.
A kollégiumi beköltözés ideje 2023. augusztus 31. (csütörtök) 14:00-tól 18:00-ig. Az új kollégisták és szüleik számára 16:00-kor tartunk tájékoztatót a kollégium ebédlőjében.
Valamennyi régi és új kollégistánk számára a szünidőre jó pihenést, tartalmas kikapcsolódást kívánok!
 
Kiss Ferenc
kollégiumvezető

Kollégiumi Ballagás 05.03

Idén 29 kollégista diákunk ballagott. Győri Mátyás köszöntője után Hajas András mondott verset, majd Matyi búcsúzott el az alsóbb évesek nevében. A végzősök részéről Figini Morgan mondott beszédet, s adta át a kormányt is utódjának. Ezután az alsóbb évesek búcsúajándékát a ballagók a csoportvezető tanáraiktól vehették át. Kiss Ferenc kollégiumvezető úr ünnepi szavai után 3 tanuló: Figini Morgan, Lakatos Máté és Köböl Dániel részesült jutalomban.
Minden végzősünknek gratulálunk és kívánunk nekik sok sikert a vizsgákhoz!
 
 

Oldalak

Feliratkozás Wigner Kollégium RSS csatornájára